Rólam2019-12-01T17:59:10+01:00

Rólam

2007-ben kezdődött…. Egy kedves barátom mesélt nekem egy ősi tibeti gyógymódról, ami megváltoztatta az életét. Eleinte hitetlenül hallgattam, de a kíváncsiságom hatalmas volt és egyre többet szerettem volna tudni. Ekkor indult el spirituális útkeresésem.

Először belevetettem magam a keleti gyógyítás,- a hagyományos kínai orvoslás módszereibe, egészségügyet, természetgyógyászatot tanultam, idővel azonban egyre inkább az kezdett foglalkoztatni, hogyan közelíthető meg a tudat oldaláról az ember számos problémája.

Felfogásom és feladatom szerint egy szemléletmód változásban, a helyes érzékelésben segítek. A test nem képes megbetegíteni magát. Csak az elme képes megbetegíteni a testet. Így az elme az, ami gyógyulásra szorul. Nem a betegség ellen, hanem a gyógyulásért, a boldogságért, a lelki békéért munkálkodom.
Nincs testi tünet lelki ok nélkül, ezért minden esetben fontosnak tartom ezek feltárását. A tünet vagy fizikai állapot, egy rezgési jelzés, a rezgési állapotunk mutatója. A fizikai elváltozás a “segítőnk”, amely figyelmeztet arra, hogy valamit hibázunk magunkkal szemben. Mivel csak magunknak árthatunk, a legfontosabb dolog, hogy miről és hogyan gondolkodunk. Akinek megváltozik a gondolkodásmódja, megváltozik az élete is. Minden, amit megélünk, kezdve az érzelmektől egészen az érzelmekre adott fizikai reakciókig, minden öngerjesztett dolog.

A tudatosság sokkal fontosabb a gyógyításnál. A tudatosság hatása a test gyógyulása, és nem fordítva. Kigyógyítani valakit a betegségből, nem teszi őt tudatossá, de kigyógyítani valakit a tudattalanság állapotából, az lehetővé teszi a test gyógyulását. Amit képesek vagyunk érzékelni, azt meg is tudjuk gyógyítani. Minden ember birtokolja a gyógyulásához szükséges erőt. Én abban nyújtok segítséget, hogyan lehet megnyitni az ehhez vezető kaput.

Amennyiben kérdésed van, szeretettel segítek, vedd fel velem a kapcsolatot!

Végtelen hála tölti meg a szívemet, hogy éppen itt és most élek. Áldás, hogy a küldetésemet felismerve megtaláltam az élet legkönnyebb útját.

Lévai Anikó
természetgyógyász, reflexológus, életöröm tréner, mandalafestő

Hitvallásom:

Csak azért vagyok itt, hogy őszintén segítsek. Segítsek a gyógyulásban, egy boldog, bőség tudatos és szeretetteljes élet megvalósításában, a jelen békéjének megélésében. Minden reggel mikor felkelek, merítek Isten kegyelméből és megteszek még egy lépést afelé, hogy elvégezzem ezt a feladatot. Hálával telten járom az utam.

BLOGBEJEGYZÉSEIM

0Ft
NYERJ TE IS!

Iratkozz fel hírlevelemre és nyerj!

Így kapsz egy 500 forintos kuponkódot, valamint
folyamatosan tájékoztatlak az újdonságokról és akcióimról.

Go to Top